Húszmillió forint bírság a Magyar Telekomnak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleménye szerint a Magyar Telekom Nyrt. akkor folytatott tisztességtelen gyakorlatot, amikor egyes kommunikációs eszközökön nem közölte, hogy a "3000 perc ajándékba" szlogennel népszerűsített ajánlata csak bizonyos feltételekkel érvényes.

A Magyar Telekom televíziós reklámokban közölte, hogy "év végéig minden új T-Mobile előfizetés mellé háromezer percnyi beszélgetést ajándékba adunk". A GVH szerint a "minden" kifejezés nem volt igaz, hiszen egyebek mellett a Domino Quick mobiltelefon szolgáltatási csomaghoz sem járt a kedvezmény, s a fogyasztóktól nem volt elvárható, hogy ennek utána nézzenek.

A versenyhatóság súlyosbító körülményként értékelte, hogy korábban hasonló ok miatt többször marasztalta el a Magyar Telekomot. Ráadásul a meghatározó piaci szereplőként számon tartott vállalkozás széles körben terjesztett megtévesztő hirdetéseivel jelentős számú fogyasztót ért el.

A Domino Quick esetében az ügyfelek nem feltétlenül vették volna meg a csomagot, ha ismerik a korlátozást. Részben azért, mert a Domino Quick csomag esetében elválik a vásárlás a szerződéskötéstől, így gyakorlatilag csak utólagosan, a vásárlást követően szembesülhetett egy-egy fogyasztó azzal, hogy rá nem vonatkozott az akció. A GVH közölte: nem azt vizsgálta, hogy az akcióból egyes csomagok miért maradtak ki, hanem azt, hogy a cég az akcióról megfelelő formában tájékoztatta-e a fogyasztókat.

A közlemény emlékeztet arra is, hogy a vállalat rádióreklámban is hirdetett azzal, hogy "Ha új T-Mobile havidíjas vagy Dominó előfizetést vásárolsz, 3000 percnyi beszélgetést ajándékba kapsz, amit 2009. január 31-ig használhatsz fel belföldi T-Mobile és T-Home vezetékes irányba hétköznapokon este tíztől reggel hétig és munkaszüneti napokon." S bár a Magyar Telekom a reklámüzenet végén, a főüzenettel azonos módon megjelenítette, hogy "Az akció további feltételei az üzletekben", a GHV szerint ez az üzenet az ésszerűen eljáró fogyasztót legfeljebb a megismert feltételen túli, további feltételek utáni tájékozódásra hívja fel. Arra azonban nem alkalmas, hogy jelezze, egyes csomagokat a hirdető kizár az akcióból, mert azokat nem tekinti előfizetésnek.

A GVH közölte: a Magyar Telekom a járműreklámokon, óriásplakátokon jelezte ugyan valamilyen módon, hogy ajánlata csak bizonyos korlátozásokkal érvényes, annak tartalma a fogyasztók számára nem szükségszerűen volt észlelhető. Ráadásul a hirdetések a formai kivitelezése olyan volt, hogy a főüzenetben semmi sem utalt arra, hogy az apróbetűs részben a főüzenethez kapcsolódó információ lenne, és az adott reklámmal történő kapcsolatba kerülés körülményei folytán a fogyasztónak nem volt reális lehetősége az apróbetűs rész megismerésére. A formailag háttérbe szorított közlés pedig nem volt képes kiegészíteni a reklám által kiemelten közölt üzenetet.

Fogyasztok.hu




Azonosító:

Jelszó:

Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Előfizetés

Olvassa a Kosár magazint és annak online változatát kedvezményesen. A regisztrációhoz klikk ide

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Értesítjük újdonságainkról.

Név:

E-mail cím:

Efk_banner120x240ver3