Gyorsranditól – az online találkáig

Társkeresési körkép

Ma Magyarországon több százezren keresnek párt. A társkereső szolgáltatás külön iparággá vált, és széles palettán kínálja szolgáltatásait, legyen szó hagyományos párközvetítésről vagy virtuális találkáról. Utánajártunk: melyik szolgáltatás mit nyújt, milyen formával talál a leghamarabb párt magának az egyszeri szingli.

 

„30-35 évesen az emberek válsághelyzetként élik meg a biológiai óra ketyegését, azt, hogy pár, gyerek, család kell. Ugyanakkor pozitívum, ha aktívan kezd párt keresni az egyedülálló, ha ebből a válsághelyzetből nyit a világra” – mondta C. Molnár Emma pszichológus, párkapcsolati tanácsadó a párkeresés mibenlétéről.

Legyen szó flörtről vagy házassági szándékról, százezrek veszik igénybe a különböző szolgáltatásokat.

Hétszerhét

Elegáns kávéházba lépek be, ahol láthatóan feszengőket igazít el két „randimester”. „A fiúk akkor erre legyenek kedvesek, a lányok pedig foglaljanak helyet az asztaloknál” – mondja az egyik ceremóniamester. A Rapidrandin járok, ami az online lehetőségeken kívül ma az egyik legnépszerűbb társkeresési forma a húszasok, harmincasok körében. Hét fiú és hét lány foglal helyet a külön asztaloknál, hogy hét-hét percben felmérje szimpatikus-e neki a másik fél. Ha az idő letelt, a fiúk felpattannak és továbbállnak a következő asztalhoz.

Miközben befizetjük az 5.000 forintot, mindenki megkapja értékelőlapját, bejelölni ki a szimpatikus, esetleg feljegyezni benyomásait, a foglalkozást, szemszínt, charme-ot. Az esemény végén a szervezők összesítenek, és kölcsönös „találatnál” megadják a két félnek az elérhetőségeket. Ha a jelentkezőnek senki sem szimpatikus, a következő alkalmon ingyen vehet részt.

Az eligazítást kis közjáték zavarja meg: láthatóan értelmi fogyatékos fiú panaszkodik, hogy nem kapott visszajelzést az előző időpont elmaradásáról. „Nem akarok tartozni egy úttal az ördögnek” – hajtogatja egyre.

Csengőhangra kezdődik a negyvenkilenc perces párkereső szeánsz. Az első lány, akivel szemben leülök, céltudatosan kérdez, érezni, itt nem babra megy a játék. Családi állapot, gyermek, foglalkozás? Majd jegyzetelés, a „szimpatikus vagy ellenszenves” megjelölése, rövid csevegés és jöhet a következő. A spontaneitás teljes halála. Megsemmisülve botorkálok a következő asztalhoz.

„Ez jó lehetőség, mert a neten igazából semmit nem tudsz meg az emberről, és ott sok a komolytalan jelentkező is. Egy levélből és egy homályos fotóból nem nagyon tudsz meg semmit a másikról, itt van személyes kontaktus, van kémia” – mondja Eszter, akivel jót beszélgetünk – már amennyire hét percből futja.

A rapidrandinak nagy sikere volt Nyugat-Európában a 2000-es évek elején. „Eredetileg viccből találtuk ki az ismerőseinknek ezt a formát. Sokan éltek körülöttünk akkoriban szingliként, akik valami miatt nem találtak párt maguknak. Aztán azt gondoltuk, miért ne lehetne ebből itthon is egy szolgáltatást csinálni?” – mondja Frankó Ágnes, az esemény ötletgazdája és a cég tulajdonosa. „A célcsoport alapvetően a harmincas generáció, de jellemzően 30 alatt a fiúk, felette pedig a lányok aktívabbak. A negyvenes férfiak egyáltalán nincsenek jelen nálunk” – osztja meg tapasztalatait a Rapidrandi életre hívója.

Az ő cégükhöz tartozik a Lakat Party, az elmondása szerint kevésbé sikeres Mozirandi vagy a Főzőrandi is. Cégük gyakorlatilag egyeduralkodó az ilyen társkeresésben: a fővárosi vagy a vidéki konkurens rendezvények nem, vagy csak ritkán működnek. A szervezők szerint a résztvevők egyharmadának van kölcsönös találata a Rapidrandin. Ennek ellenére, ahogy elnézem a távozók hangulatát, azt hiszem sokaknak lesz ez a mai délután „tartozás az ördögnek egy úttal.”

„A legjobb bulik mindig a konyhában voltak”

„Milyen az olívaolaj, szűz?”– próbál vidítani harminc feszengő szinglit a Főzőrandi hangulatmestere – egyelőre nem sok sikerrel. „Főzés és társkeresés – nem csak a vacsi jön össze?” – így hirdeti magát ez a rendhagyó társkeresési forma, amin most sokadmagammal ácsorgok, egyelőre kicsit tanácstalanul. Körülbelül ugyanannyi lány van, mint fiú. A helyszín egy főzőiskola hangulatos tankonyhája, ahol négy-öt pulton állnak az alapanyagok a vacsora menüjéhez.

Azután nagyon gyorsan beindulnak a dolgok. Mindenki kötényt kap és egy matricát a nevével. A séfek rutinosan vezényelnek: itt készül a mousakka, amott a baklava, aki sokat szeretne dolgozni, ide, aki csak enni akar a végén, amoda. Sokan az utóbbit választják – jóval többen vagyunk, mint amennyi a tennivaló. A ceremóniamester ezúttal jó tanácsot ad: „Legyetek ma este mindenhez és mindenkihez hűtlenek, kontárkodjatok és kóstoljatok bele mindenbe!” Öt perc múlva ki is alakul a beszélgetés, a közös főzés és az alkohol oldja a gátlásokat, párok és kisebb-nagyobb csoportok alakulnak. Erőltetés nélkül röpködnek a poénok…

A közös főzés és ismerkedés ára 9.500 forint, ami nem olcsó, de ebben benne van a későbbi vacsora és a korlátlan alkoholfogyasztás is.

„Amikor elkezdtük szervezni a dolgot, abból indultunk ki, hogy anno a házibulikon is a konyhában alakult ki a legjobb hangulat” – mondja el Frankó Ágnes.

„Kezdetben diplomásoknak hirdettük ezt a formát, de aztán ezt gyorsan elhagytuk. Elsősorban harmincasok látogatnak ide is, akik már dolgoznak, nem járnak diszkóba, abszolút partiképesek, de valamiért gátlásosak az ismerkedésben. Azok jönnek el, akik megengedhetik maguknak ezt a kiadást, de legalábbis szánnak rá ennyit, hogy megváltoztassák a sorsukat” – fűzi hozzá a cégvezető, aki minden hónapban előrukkol valami új ötlettel – most épp a Pókerrandival, társtalan zsugásoknak.

Bár a „diplomás társkereső” jelző lecserélődött, bőven akad fiatal értelmiségi: jogászok, műszaki értelmiségiek, multiknál dolgozó szakemberek, na és persze újságírók.

„Szerintem ciki ide eljönni” – jelenti ki egy petrezselymet aprító, mellesleg vegyészmérnök lány. „Akkor miért vagyok itt? Hát kíváncsiságból! – mosolyodik el a húszas évei végén járó párkereső, aki a buli végén barátnőjével két fiú kíséretében, nevetgélve távozik.

Aki még marad, sűrűn cserélgetheti a szétosztogatott „flörtkártyákat” névvel, e-mail címmel, telefonszámmal.

A lényeg a marketing!

Nóri ritkán fogyaszt alkoholt és nem dohányzó. Szőkésbarna, szeme zöld, 52 kg, magassága 165 cm. Egyedülálló. „Keresem azt a romantikus, őszinte, humoros és intelligens fiút, aki tényleg komolyan gondolja!” Nóri egy a sok ezerből, aki egy internetes társkeresőn hirdet.

A Találka.hu-n regisztrálnék, a nem túl eredeti „facér” felhasználónévvel. De kisül, hogy ez már foglalt. Akkor legyen: „facér321.” „Ha szám szerepel a nevedben, az bukta, a lányok nem szeretik. Az a lényeg, hogy valami újat tudj mondani a neveddel és regisztrációs lapoddal is; jól add el magad” – mondja Imre, akinek egy 12 évig tartó kapcsolat után kellett „újra tanulnia” a párkeresést. Csupán nyolc-kilenc hónapig űzte az online műfajt, de ez idő alatt komplett stratégiákat alakított ki, és komoly társat is talált.

„Hol ismerkedhetsz manapság, ha túl vagy a harmincon, dolgozol és még nagy bulizós sem vagy? A legegyszerűbb az internet – az egyéjszakás kalandtól a házasságig” – teszi hozzá a már megállapodott fiatalember. Lehet itt levelet, bókot, virágot küldeni, csetelni, és ami a leglényegesebb: ha az ember megadja keresési szempontjait, több ezer találatot dob ki a rendszer.

„Ezeken az oldalakon egyértelmű a felhasználók üzenete és nagyon sok a lehetőség. Mivel – főleg, ha lány vagy – nagyon sok visszaigazolást kaphatsz, akár életformáddá válhat a netes párkeresés, függő is lehetsz” – mondja Imre.

Az oldalak jellemzően emeltdíjas sms-t vagy bankkártyás fizetést kérnek a plusz vagy prémium szolgáltatásaikért, amik nélkül ismerkedni sem tud elég hatékonyan az ember.

A Találka.hu oldalon böngészve például csak ilyen fizetős szolgáltatással lehet nagyobb felbontásban megtekinteni a fotókat, és megtudni, ki nézte meg adatlapunkat. Az előfizetés egy hónapra 313, egy évre 2.000 Ft. Máshol (például a Lovebox.hu-n) csak plusz vásárolt kreditért lehet levelet küldeni, ami itt a kapcsolatteremtés alapja.

Markovics András az Egyesült Társkereső Szolgáltatások Kft ügyvezetője szerint több százezren regisztráltak online társkereső oldalakon, azonban összesen hozzávetőleg százötvenezer aktív felhasználó van. A szolgáltatók igyekeznek egymástól elszipkázni őket.

Előfordul, hogy valaki visszaél egyes adatlapokkal – például más nevében regisztrál – ezerből egyszer. Ha előfizetős az oldal, még ritkábban.

Az internetes párkeresésben a kulcsszó a fantázia. Egy személyes találkozásnál látom a másik felet, árulkodik a ruhája, a hanghordozása a mimikája. A világhálón a társkereső mindezt hozzáképzeli egy fotóhoz, vágyképeit vetíti rá egy ismeretlenre – állítják szakemberek. A grafológiától a jógarandiig, a macskásokig, az Auratárstól az Ízisz Szerelembe Hívó Körig dúskálhatunk a neten.

Társat félmillióért

Elvileg a személyes igények egyeztetésére építenek a hagyományos társkereső irodák. Választásom először a budapesti Szimpátia társközvetítő irodára esett, ahol a cégtulajdonos hölgy, Imre Mária nagyon kedvesen elmagyarázta a feltételeket. Ki kell töltenem egy személyes adat- és igénylapot, fotót adni magamról, elfogadnom az iroda feltételeit, majd befizetnem az évi 35.000 forintos tagsági díjat. Ezután kerülök csak be az adatbázisba, és kezdődhet meg a közvetítés. További egyeztetésben maradunk, hogy „még jobban át tudjam gondolni a dolgot.”

Hallani olyan irodáról is, ahol 60 ezer forint egy kétórás beszélgetés ára, vagy, ahol – nemtől függően – 200 vagy 400 ezer forint a két évre szóló tagság, ám mindezért a legminimálisabb szolgáltatást sem kapja az ember.

Anett a Duals iroda mellett kötött ki, ahol 65 ezer forint az éves tagság. A Duals-nál szerződést kell kötni, amiben szerepel, hogy az iroda nem garantálja a biztos pártalálást.

„Felvilágosítottak, hogy a nemek aránya nem kiegyenlített, ami rendben van, mégis csalódást okozhat, hogy ha az ember nem kezdeményező, akkor befizet egy összeget, amiért cserébe kutakodhat egy bázisban. Nagy a valószínűsége, hogy nem történik semmi” – meséli a párkereső. Az iroda két-három havonta rendezvényeket is szervez, melyeken plusz 3.000 forintért lehet részt venni. „Ezeken az eseményeken nem nagyon „beszéltetik” az embereket, sokan csak feszengve álldogálnak, próbálnak kontaktust teremteni, de ha valaki zárkózott, akkor nem túl sok esélye van”– teszi hozzá.

„Az online felületen nekem van lehetőségem a szimpatikus úriemberektől randevút kérni, ami először az irodához fut be, ők továbbítják azt, és várják a választ, amit visszaküldenek nekem. De nagyjából ennyi... Igaz, nem olyan horribilis összegért, de nem nagyon tesz az iroda a társkeresők érdekében semmit” – hallhatjuk a kissé csalódott véleményt.

Levélbontás

A házassági hirdetések szülőföldje Nagy-Britannia. Először a XVIII. században egy vagyontalan, „javakorabeli”, hiszen már húszas évei végét taposó kisasszony keresett így férjet magának; tolongtak a jelöltek.

Mostanra sokkal „modernebb, trendi” módszerek is vannak, ám a szöveges – akár SMS-formájú – párkeresés sem tűnt el. Habár tagadhatatlan, aki a tévéképernyőn egymás után pillantja meg a néhány száz forintért feladott, efféle rövid szöveges üzeneteket, talán azt sem tudja, hogy sírjon-e vagy nevessen: „32/70/180 ffi keres csinos hölgyet 30-ig”. Csakugyan olyan együgyű – netán igénytelen vagy kétségbeesett – lenne a feladó, hogy azt higgye, csakis életkora, testsúlya és magassága számít?

Ám mégsem véletlen, hogy az elszigetelődő emberek világában még mindig virágzik a társkereső hirdetés, hiszen, ha valaki rászán egy-egy SMS-nél több pénzt – és főleg fejtörést – könnyen lehet, hogy akár már hónapokon belül párra lel. Néhány tanács a sikeresektől:

Lehetőleg magunk adjuk fel a hirdetést, sablonoktól mentes, egyéni szöveget, közkedvelt, a társkeresésben közismert újságba, többször ismételve.

Legyünk alapvetően őszinték – ha van rá hajlamunk, akár humorral, öniróniával megfűszerezve! Így nem árulunk zsákbamacskát és leginkább olyanok érdeklődését keltjük fel, akikét szeretnénk.

Ez tíz szóban lehetetlen: ne sajnáljuk rá a gondolkodást és a pénzt, mivel életünk egyik legfontosabb döntéséről van szó!

Maximális bírság megtévesztő társkeresőnek

A versenytörvény szerint kiszabható lehető legmagasabb, éves nettó árbevételének 10 százalékát kitevő – 64 millió forintos – bírságot kapott a Digitania Kommunikációs Zrt. a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH) tavaly tavasszal. A társaság társkereső szolgáltatásának reklámozásával vezette félre a fogyasztókat. A norvég tulajdonú Digitánia 2006 júniusában kezdte különböző újságokban reklámozni "SMS magic" fantázianevű SMS-társkereső szolgáltatását, hölgyek fotóival; "vidéken élő nem független nő diszkrét barátot keres" és más szövegekkel. A versenyhivatali vizsgálat megállapította, hogy manipulatív üzletpolitika jegyében e fotókat és a „bemutatkozó üzeneteket” gyakran reklámügynökségek készítették, az úgynevezett kreatív kampány részeként.

(Forrás: GVH)

A fogyasztóvédő tanácsai

„Függetlenül attól, hogy online vagy hagyományos társkereső szolgáltatást vesz igénybe az ember, fontos az, hogy szerepeljen a szerződésben vagy a felhasználási feltételekben adatvédelmi nyilatkozat” – mondta el Kathi Attila a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője. Bár a honlapok nagy részén szerepel ilyen, a felhasználók többsége azt többnyire nem olvassa el.

Az adatvédelmi nyilatkozatban szerepelnie kell a célhoz kötöttségnek, vagyis, hogy személyes adatainkat csak meghatározott célból, kötelezettség teljesítésére, és a szerződésben lefektetett időtartam alatt használhatják – tette hozzá a szakember.

Bár eddig nem érkezett a hatósághoz ezzel kapcsolatos panasz, előfordulhatnak ilyen esetek. Ezek az ügyek nagyon szubjektívek és bizalmasak, sokszor szerződés és számla nélkül cserél gazdát a pénz, így ha az ügyfél nem rendelkezik ezekkel, utólagosan már nehéz bármit is tenni az ügyben – mondta el a szóvivő.

Hagyományos társkeresőknél mindenképpen szerződést kell kötnünk, és pontosan tisztában kell lennünk azzal, hogy az iroda vagy az online cég milyen kötelezettségeket vállal, hány eseményre, kiközvetítésre vállal felelősséget és milyen feltételekkel.

Ha úgy érezzük, a társkereséssel foglalkozó cég nem teljesítette a szerződésben lefektetett feltételeket, vagy visszaélt adatainkkal, megkereshetjük a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot, ahol panaszt tehetünk és kivizsgálják a kérdést, élhetünk perrel, vagy az adatvédelmi biztoshoz fordulhatunk.

Schäffer Dániel

 

 

 

A táblázatot megtekintheti itt

Azonosító:

Jelszó:

Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Előfizetés

Olvassa a Kosár magazint és annak online változatát kedvezményesen. A regisztrációhoz klikk ide

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Értesítjük újdonságainkról.

Név:

E-mail cím:

Efk_banner120x240ver3