Rosszkedvünk tele

A természetes fény a legjobb gyógyszer

Itt vagyunk a tél kellős közepén, és bár a téli napfordulón, vagyis a legsötétebb napokon már túl vagyunk, a neheze még hátra van. Talán éppen a január az a hónap, amikor kezd elegünk lenni a borús, ködös időből. Rosszkedvünket csak fokozza, hogy nagyon távolinak tűnik még a tavasz. Karácsony előtt az ajándékok beszerzése és az ünnepi várakozás izgalma enyhített valamit a lehangoltság érzésén. Most azonban már nagyon nehezen viseljük, hogy alig látjuk a napfényt.

Valamennyire mindenkit megvisel a szürkeség, a tél, de ahogy hosszabbodnak a napok, és jönnek az első napsugarak, mintha elfújták volna depressziónkat: jókedvünk, tenni akarásunk visszatér. Sokan az átlagosnál jobban megszenvedik a téli hónapokat. Némelyeket nem is ér váratlanul a dolog, mert az évnek ebben a szakában mindig rájuk törnek a depresszió tünetei. Van, aki már novemberben érzi, hogy valami nincs rendben, más éppen a tél utolsó napjaiban „sokall” be.

Mi okozza téli rosszkedvünket?

Dr. Németh Attila, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának egyetemi docense, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke volt segítségünkre a kérdés megválaszolásában.

A depressziók speciális fajtája a téli depresszió, amit a fényhiány idéz elő, de nem mindenkinél, csupán az erre érzékeny embereknél. Magyarországon a felmérések szerint a népesség 1 százaléka, vagyis nem kevesebb, mint százezer ember szenved visszatérően ebben a betegségben. Lehet a tél enyhe – mint tavaly –, ha sok a borús, ködös, szürke nap, kitörhet rajtunk a depresszió.

A nagy kérdés az, miből gondolhatjuk, hogy az esetleg éppen a tél folyamán megjelenő tünetek összefüggésben vannak az évszakkal, illetve a fényhiánnyal. A megbízható választ kizárólag szakember tudja megadni. Ám mint megtudtuk, vannak olyan jelek, amikből nagy valószínűséggel következtetni lehet arra, hogy téli depresszióval van dolgunk.

Minden depressziónak közös, tipikus tünete a hangulat megromlása, az aktivitás hiánya, a teljesítmény, valamint a szexuális érdeklődés csökkenése. De míg az úgynevezett típusos, vagyis nem téli depresszióban szenvedő ember ros�- szul alszik, étvágya, illetve testsúlya általában csökken, addig a téli depresszióra éppen ennek az ellenkezője jellemző. Vagyis, ha az általános tünetek mellett télen többet alszunk, és ennek ellenére napközben fáradékonyabbak vagyunk, akkor gyanítható, hogy a fényhiány okozza a levertségünket.

A vigasztaló evés

Az állatok kivédik a téli fényhiányos időszakot. Gondoljunk csak a téli álomra barlangjába vonuló medvére, „aki” csak akkor jön elő február elején, ha süt a nap. A téli depresszióban szenvedő ember is legszívesebben visszavonulna valahová, de ha ez nem lehetséges, valamiféle vigaszt keres. Például az evésben.

Ilyenkor jellemző a megnövekedett étvágy. A szokottnál jobban kívánjuk a szénhidrátban gazdag táplálékokat. Míg nyáron hidegen hagy minket a csokoládé, télen csak úgy tömjük magunkba a sok édességet. Aztán tavas�- szal – mikor már ocsúdnánk a téli depresszióból – ismét előjön a rossz kedvünk, ezúttal attól, hogy képtelenek vagyunk belepréselni magunkat tavalyi ruháinkba.

A fényhiány okozta téli depresszió első típusos leírása a 19. század közepéről származik. Egy belga üzletember, aki minden télen depressziós lett, nem észlelte a tüneteket akkor, ha Itáliában töltötte a tél egy részét. Az ok nem pszichológiai, hanem tisztán biológiai. Az agy tobozmirigyében éjszaka melatonin termelődik, reggel azonban a napfény ezt meggátolja. Aki téli depresszióban szenved, annál a folyamat nem ennyire szabályosan zajlik, ezért érzi magát álmosabbnak, fáradtabbnak. A szerotonin-egyensúly felborulásának is kulcsszerepe van a depresszió kialakulásában.

A nők hajlamosabbak rá

A betegség ritkán jelentkezik húsz évesnél fiatalabb korban. A téli depressziós úgy érzi, sem felkelni, sem napi teendőit elvégezni nincs elég energiája. Bár ez a betegség valószínűleg egyidős az emberiséggel, tömegesebb jelentkezése minden bizonnyal a civilizáció terméke: a városlakók a téli hónapokban napfelkelte előtt indulnak munkába, majd több órát töltenek mesterséges fény mellett, és sötétedés után lépnek ki újra az utcára. Ez azt jelenti, hogy természetes napfény alig ér minket. Felmerül a kérdés, lehet-e ezt valamiképpen pótolni. Segít-e például a jól megvilágított munkahely?

A szakember szerint körülbelül 2000 lux fényerőnek kellene érnie a szemünket, ezzel szemben a mesterséges megvilágítás általában nem biztosít 500 luxnál nagyobb fényerőt. Jók viszont a nagy ablakok, amelyeken keresztül beáramlik a nap, illetve a természetes fény a lakásunkba vagy a dolgozószobánkba. Ha van rá mód, töltsünk legalább pár percet napközben a szabadban! A téli hétvégeken pedig ne ijedjünk meg a hidegtől: menjünk el kirándulni, vagy tegyünk hosszabb sétákat, hogy minél több fényt „gyűjtsünk” össze és tartalékoljunk a sötétebb napokra.

A vakítóan fehér hó segít

A tartós téli sötétség különösen jellemző az északi országokban. Nem véletlen, hogy Skandináviában a népesség nyolc-tíz százaléka szenved a fényhiány okozta lehangoltságban. Ezen úgy próbálnak segíteni, hogy a leghidegebb évszakban legalább egy-két hétre elutaznak melegebb, naposabb tájakra. Ahogy például a kanadaiak is, akik Floridába ruccannak át télen. Az ilyen fényűzést nálunk kevesebben engedhetik meg maguknak. De aki megteheti, annak kifejezetten ajánlják.

Kérdés, mikor érdemes elindulni egy ilyen útra. Ha novemberben vagy decemberben teleszívjuk magunkat napfénnyel, a tél végére még visszaeshetünk a depressziós állapotba. Ezért ügyelni kell a jó időzítésre. Az orvosok szerint a tél elején kezdődő depresszió egyik oka az, hogy az évnek ebben a szakában még nem jellemző a nagy hó. Márpedig a vakító fehér hó enyhíti a fényhiány által okozott szenvedést, így a síelés, illetve a magas hegyi séták egész télen jó szolgálatot tesznek.

A szolárium nem megoldás

A fényhatásnak mindig a szemen keresztül kell érvényesülnie. Ezért nem megoldás a fényhiányra a szolárium, ott ugyanis a bőrön keresztül ultraibolya sugarak fejtik ki hatásukat. Nem ezekre van szükségük a téli depressziósoknak, hanem a zöld és sárga spektrumú fénysugarakra. Közönséges – sokszor „egészségesként” hirdetett – asztali, fali vagy mennyezeti lámpa a túl alacsony fényerősség miatt nem alkalmas a kezelésre. Ugyancsak nem használ a főleg a bőrbetegségek, illetve az allergiás bőrbántalmak kezelésére alkalmazott fényterápia.

Akinek a mindennapi életét a téli fényhiány komolyan megnehezíti, annak az orvosok a téli depresszió kezelésére is alkalmas antidepresszánsok egy-két hónapos szedését írják elő. De azt tudnunk kell: a természetes napfénynél nincs jobb gyógymód a téli depresszió kivédésére, illetve „gyógyítására”. Nem egyszer rajtunk is múlik, men�- nyire használjuk ki ezt a lehetőséget.

Csop Veronika